Dear Visitors,
the exhibition opening speech by dr. Gabriella Nádudvari, which was held in the Blue room gallery of the Kőrösy József Secondary School of Economics on 22nd January 2024, can be read also in English on my website.

Exhibition opening speech 2024 pdf

   

Hidak Silló Erzsébet énekművészhez, társművészeti gyermekrajzprojekt

https://www.delmagyar.hu/helyi-eletstilus/2023/05/koncertelmeny-ihlette-a-fiatal-alkotokat


Amikor a társművészetek egymásra lelnek Dél-Békésben, megszületik a HIDAK projekt

https://www.beol.hu/helyi-kultura/2023/05/amikor-a-tarsmuveszetek-egymasra-lelnek-del-bekesben-megszuletik-a-hidak-projekt

   
Balance – The Exhibition of Ale Ildikó at the Autumn Cultural Festival, Szeged

Ale Ildikó Egyensúly című kiállítása a Szegedi Őszi Kulturális Fesztiválon,
Dr. Szuhaj Katalin tanulmánya

http://barkaonline.hu/kepzmveszet/8373-ale-ildiko-egyensuly-cim--kallitasa-a-szegedi--szi-kulturalis-fesztivalon?

   

Szépség és harmónia vár ránk

https://www.delmagyar.hu/helyi-kultura/2022/10/szepseg-es-harmonia-var-rank-a-tik-ben?fbclid=IwAR18t478gzbiso0m8uH49dmewvUydZrCfWQrkcvAfpUrE_pxksgr0W1uHTI

   

Selected publications and opening speeches

   

Szakmai tanulmány interaktív tárlatvezetésről

https://magyarmuzeumok.hu/cikk/a-szemlelodesen-tul-a-cselekvo-tarlatnezo-parbeszed-a-befogadoval

   

A lelkén szűri át a valóságot Ale Ildikó

https://www.delmagyar.hu/kultura/helyi-kultura/a-lelken-szuri-at-a-valosagot-ale-ildiko-6914035/?fbclid=IwAR2zoJO_jqfp1yOUh2bYX0Fd6XWVN8UpXKLkazhDg7I74xSXus2ni87ZGDA

   

Ale Ildikó festőművész kiállítása, Kocsis Katalin publikációja

http://tiszatajonline.hu/?p=134478&fbclid=IwAR2O3fS92z1r0I9qCddp2prvcpVo--nUG-J5J8uooIrpqnjpQ5pRsV5bnvg

   

Hemrik László művészeti író gondolatai Halvány bíbor c. önálló tárlatom anyagáról.

http://www.ujmuveszet.hu/2018/10/feszes

Hemrik László művészeti író gondolatai

   

Ale Ildikó - Képek a térben

http://sarvarikum.hu/ale-ildiko-kepek-a-terben-tarlatrendezes-az-alkoto-szemszogebol/

   


Változó állandó 50 - Beszélgetés Ale Ildikó képzőművésszel
Tiszatáj 72. évfolyam, 2018.február

http://tiszatajonline.hu/?p=111880

   

Kocsis Katalin: Maradandó értékek - Szeged folyóirat Ale Ildikó Változó állandó 50 c. jubileumi tárlatáról Szeged, A város folyóirata, 2017 december, 29. évfolyam 12.szám, 32-35.o.

http://szegedfolyoirat.sk-szeged.hu/2018/06/21/kocsis-katalin-maradando-ertekek/

   

Szilágyi András: A szépség felismerő tekintete, Ale Ildikó kiállításáról

http://www.barkaonline.hu/kepzmveszet/5989-a-szepseg-felismer--tekintete---ale-ildiko-kiallitasarol

   

http://kepiras.com/2017/07/ale-ildiko-kepei/

   

http://kepiras.com/2017/06/start-2017-2/

   
Péntek Imre:Kortárs tárlatok,nemzetiségi megmutatkozás

ÉLETÜNK,IRPODALMI,MŰVÉSZETI ÉS KRITIKAI FOLYÓIRAT

2017-5. IV. évfolyam,2 4-25 old.


   
Tóth Csaba:Képi rétegződések Ale Ildikó festészetében

Ale Ildikó Folyamatok című tárlatát 2017. március 9-én csütörtökön főiskolai tanára, Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész nyitotta meg a Szombathelyi Képtárban. Az április 23-ig megtekinthető kiállítás tizenöt év alkotói munkásságából mutat be személyes válogatást. Ale Ildikó festői eszköztárában a pasztelltechnika a meghatározó. A természetelvűség és a nonfigurativitás határait feszegető kompozíciói gyakran versek és a zene élményvilágából származnak. A kiállítás jelentős része a társművészetekhez készített műveiből ad ízelítőt pasztellképek, kollázsok és fotóasszociációk formájában. Weöres Sándor és Simai Mihály versei ihletette képi átiratokat éppen úgy láthat a közönség a tárlaton, mint térrel foglalkozó, struktúrákat, architektúrákat ábrázoló alkotásokat. – A szegedi festőművész kiállítását Tóth Csaba írásával ajánljuk

A teljes cikk itt olvasható
   
Forgóajtó

Csoportos „tanár-tanítvány” kiállítás a Somogyi-könyvtárban A négy közül három kiállítótárs egykor kisiskolásként kopogtatott be szüleivel a művészeti iskola és Ale Ildikó műtermének ajtaján. Az első pillanattól kezdve mindhárman különleges erővel, érdeklődéssel és kitartással adták át magukat a megoldandó képi feladatoknak, amelyeket Ale Ildikótól kaptak. A festőművész a művészetek sokszínűségét kínálta számukra, hogy teljességként tapasztalhassák és élhessék meg azt munkáikban. Közös „tanár-tanítvány” kiállításukkal az együtt töltött örömteli tanulmányi éveket idézik fel és a jelen eredményeire irányítják a figyelmet.

A teljes cikk itt olvasható
   

Marton Árpád: Azúr út - Ale Ildikó pasztellsorozata alá

http://tiszatajonline.hu/?p=99799

   

Gyarmati Gabriella Ale Ildikó Párhuzamok c. kiállításáról

http://www.barkaonline.hu/friss-barka/3981-ale-ildiko-kiallitasarol

   

7 kérdés Ale Ildikóhoz

2013 Ale Ildikó éve – mondhatnánk, hiszen a művésznő idei harmadik tárlata nyílt meg szeptember elején, s további három kiállítása látható még az év folyamán. Áprilisban Simai Mihály verseire készült inspirációkat láthatta a művészetszerető közönség a Somogyi Könyvtárban, júliustól pedig a tavasszal nyílt Art Hotel Szeged első kiállítójaként havonta új anyaggal mutatkozik be. Ale Ildikó nemcsak rendkívül aktív alkotófolyamatot él meg az utóbbi hónapokban, hanem tárlatai mellé kísérőprogramokat is szervez. A művésznőt életútjáról, alkotásairól és terveiről kérdezte Képiró Ágnes. 

A teljes cikk itt olvasható

   

Ale Ildikó festménye Tokióba is kijutott

2013 Ale Ildikó éve – mondhatnánk, hiszen a művésznő idei harmadik tárlata nyílt meg szeptember elején, s további három kiállítása látható még az év folyamán. Áprilisban Simai Mihály verseire készült inspirációkat láthatta a művészetszerető közönség a Somogyi Könyvtárban, júliustól pedig a tavasszal nyílt Art Hotel Szeged első kiállítójaként havonta új anyaggal mutatkozik be. Ale Ildikó nemcsak rendkívül aktív alkotófolyamatot él meg az utóbbi hónapokban, hanem tárlatai mellé kísérőprogramokat is szervez. A művésznőt életútjáról, alkotásairól és terveiről kérdezte Képiró Ágnes. 

https://www.delmagyar.hu/szeged-es-kornyeke/2013/01/ale-ildiko-festmenye-tokioba-is-kijutott




Szövedék

ALE ILDIKÓ TÁRLATÁRÓL AZ SZTE REKTORI HIVATALA GALÉRIÁJÁBAN

Cserjés Katalin irodalomtörténész

http://tiszatajonline.hu/?p=25325


Gyürky András művészeti szakíró megnyitóbeszéde (részlet)

Ale Ildikó Versekben kerengő, Képek Simai Mihály verseihez c. kiállításán

„Az így létrejött művek nem parafrázisai a költő gondolatainak, hanem az általuk gerjesztett érzetek és érzelmek lenyomatai. Elnéptelenedett épületrészleteket, kiürült enteriőr hangulatokat, sehonnan sehová nem vezető lépcsőfokok felett ellibbenő alakzatokat vélünk felfedezni - egy nyugtalanul pulzáló utolsókat rúgó világ képét,mely már saját emlékművét is felállította,legalábbis én erre asszociálok a mögöttem lévő képsorozat első darabját látván.

Az égbenyúló oszlopok szikár tömbjei elválnak kissé egymástól, mégis együvé tartoznak, felületük őrzi hajdanvolt kaotikus nyüzsgés fosszilliáit. Az itt alkalmazott szigorú kompozíciós rendet az utána következő képeken mellőzi a művész. Azokon mintha egy pompejihez hasonló modernkori lávaömlésbe véletlenszerűen beledermedt utolsó pillanatok rögzülnének egyszer s mindenkorra.

Az ember itt naponta volt egykori vándor, nyoma mára csak árnyjáték maradt. Ezt a mondatot az ismétlődő címszavakból állítottam össze, melyek egyaránt hozzárendelhetők a tőlük jobbra vagy balra elhelyezett művekhez is. Ez az apró játékosság egyben utalás arra, hogy Ildikó nem tartja annyira tragikusan komornak az általa felállított látleletet, valami bölcs belátás, megbocsájtás sugárzik e lapokról. Derűről viszont nem lehet beszélni.

A képfelületeken megjelenő immár lefixált nyomat stílusirányzatát tekintve legyen akár a lírai absztrakt vagy az organikus konstruktivizmus kategóriájába besorolva tudós kollégáim által, éppúgy tömöríti vizuális üzenetté a művész mondanivalóját, mint ahogy a költő a végső, tovább már nem egyszerűsíthető szavak esszenciájából építi fel poézisát.

Én ezt a folyamatot inkább a visszájáról ismertem eddig. Amikor a híres művészek élete vagy emblematikus alkotása megihleti az írástudót, és a képzettársításokból, fikciókból szonett vagy akár  regény is születhet,ugyanígy emeli át Ale Ildikó saját gondolatvilágába az irodalomban fellelt témát,melyre szabadon asszociál - új értelmezési lehetőséget tár fel. Itt is láthatjuk, hogy Simai Mihály verse vagy annak csupán egy sora hányféle formában tükröződik vissza. Nem átiratok készültek, még kevésbé illusztrációk-nem mintha alacsonyabb rendűnek érezném az alkalmazott  művészek ilyen irányú tevékenységét, csupán azt szeretném leszögezni, hogy kiinduló pontja okán bármennyire is kötődik Ildikó akár korábban zenei, mostanában inkább irodalmi inspirációkhoz saját műfajában ő szuverén egyéni hangú műveket alkot.

Grafikai és festői elemek egyaránt fellelhetők a képeken,ha nagyobb merítésű lehetett volna ez a tárlat,bizonyára láthatnánk olyan opusokat,ahol a formák,színfoltok vonalak közé szorítva jelentkeznek,illetve feloldódnak a kompozícióban. Itt most mintha kompromisszum született volna a stiláris elemek alkalmazásában. Azt nem tudhatjuk, hogy Ale Ildikó érdeklődése ezután milyen fordulatot vesz, azt sem hogy oldottabb, sejtető előadásmóddal, vagy erőteljesebb vonalkarakterekkel, határozottabb színfoltok alkalmazásával folytatódik az életmű következő szakasza. Út mindkét irányba vezet, sőt visszafelé is, ami az én felfogásomban nem a fejlődés lehetőségének elvetése, hanem a korábban elért eredmények felhasználása új célok érdekében.

Kiállítás megnyitó beszédem vége felé azt kívánom a művésznőnek, hogy mindazokat az erényeket, amelyek eddigi, senki mással össze nem téveszthető munkásságát jellemzik (és az, hogy valakinek saját arca van - amit még nem sikerült a piac divatdiktátumával, az érdektelenség egyen sminkjével elszürkíteni) őrizze meg.  Ez sem kisebb feladat, ám én mást is várok tőle, mert látom, érzem, hogy az intellektuális képzettség,a manuális készség és a mesterségbeli tudás megvan hozzá.”

Elhangzott a Somogyi könyvtárban,

Szegeden 2013. április 9-én

Ale Ildikó festménye Tókióba is kijutott

A teljes cikk itt olvasható


A 2012-es szegedi Őszi Kulturális Fesztivál szép eseménye volt Ale Ildikó festő és grafikus pasztell-tárlata az egyetem Rektori Hivatalának Átriumában; megnyitó október 19. pénteken, este 6-kor.

Már bejutni is öröm e megújult, tiszteletet parancsolóan szép és grandiózus épület tereibe: a beavatottság, cinkosság érzetét közvetíti a verniszázsra érkező felé a decens, elegáns sokaság, kik valamennyien együvé törekszenek. A megnyitót dr. Tóth Attila művészeti író mondja, és muzsika is felhangzik Kosztándi István hegedűművész előadásában.

S ott vannak a képek a falakon valamennyien, ahogy korábban a műteremben voltak láthatók, ott még aleatorikus rendben-rendezetlenségben. De vajon ott vannak-e a képek valóban? Mert hol van, hol egzisztál, hol s miként létezik a műalkotás? A kiállítóterem falain szegre függesztve, kasírozva; egy honlap virtuális tere ad néki otthont, vagy épp egy album színes fotónyomata? A műteremben, ahol keletkeztek volt? Vagy amiként elmesélték, leírták neked őket (Akutagawa Rjúnoszuke Őszi hegyoldala kísért)? Amiként olvastál róla kedvenc lapodban? Aligha. Sokkal inkább abban az interakcióban van ő jelen, kel ő életre, mely közte s a mindig változó, ám mindig egyszeri látószögű néző közt létrejön. Egyszeri nézet, egyszeri olvasat, tiszavirág-életre kárhoztatottság? Esetünkben a Rektori Hivatal neoklasszicista, fényben úszó steril-tiszta tereiben, arannyal, átriummal. Holott jól tudjuk: a műalkotás viszonya a befogadóval körkörös: értelmező tekintetével, kimondott véleményével, jelenléte mélységével a néző is visszahat a mozdulatlan és befejezett – ekként kiszolgáltatott – képre. De mozdulatlanok-e; befejezettek-e például Ale Ildikó pasztelljei, vegyes technikái? (Bár lehetséges, hogy élnek a képek – élnek e képek – egymás között is, magukra maradva az elsötétülő, immár kihalt termekben: élnek, s párbeszédet folytatnak a nap végén közös dolgaikról, őket érintő problémákról. Ki merné az ellenkezőjét állítaná? A képek élete. Mert van nekik, ahogy sorsuk, történetük, lappangó, titkos útjaik is vannak. S ki mondaná meg, Ale Ildikó képei miről cserélnek eszmét a sötétre váltó kőlabirintusban, az árkádok alatt? Megszólalnak bizonnyal, s egy finom absztrakttal feltöltekezett líra nyelvét beszélik, narratíva nélkül, de a címet nem nélkülözve. Ebből a beszédből mi ki vagyunk zárva, marad nékünk az emberi szó. Nem csillapodó, új- s újrakezdett szintaxis a képek ürügyén.)

Nézzük a kiállítást!

Nézzük mindjárt többedszerre, hogy otthonossá válva közöttük, alaposabban olvashassuk e huszonöt kisebb-nagyobb képet.

Ale Ildikónak, akitől, mint a szegediek tudják, a művészetközvetítés sem idegen, s aki szíve szerint a legnagyobb méretektől sem tartózkodna, sőt örömest gondolkodna háromszor négy méterekben is – legutóbb 2008-ban, Szentendrén volt önálló kiállítása az Art Unióban, a mostanihoz hasonló számú munkával.
Ildikó elmondja, hogy képei készítése során általában nem készít vázlatot, szinte azonnal látja viszont maga előtt, milyen kompozícióban jelenhetne meg leginkább a gondolat, mely fogva tartja. A tiszta fehér papír előtt (a pasztell papír alapú, s Ildikó mind többet dolgozik e technikával: 2006-ban és ’08-ban e forma jegyében lettek bezsűrizettek munkái a Nowy Sacz Nemzetközi Pasztell Biennálékon) átadja magát inspirációinak, átadja magát az anyagnak és érzékeny kezének: rajzol, mert bár festőnek tartja magát (a pasztell nála a sejtelmességet, a finom színfelületek lehetőségét és az erőteljesebb vonalkarakterek együttes jelenlétét hordozza), s elsősorban annak tartják mások is: érzi magában a rajzolót, érzi a vonal sodró erejét. Több képet megkezd, fejleszti őket egy darabig, s ha nem ért egyet képe irányával, azon a ponton fixálja, félreteszi pihenni. Azon folytatja, amelyik kép „jóízűnek” tűnik – abba belekapaszkodik. Egy-egy kiállításra egész kép-csomag jön, jöhet így létre.
A mostani kiállítás gerincében olyan munkák állanak, melyekhez költemények jelentik az inspirációt, az asszociációs alapot Ale Ildi számára. Simai Mihály, Tóth Árpád és Szilágyi András verseinek adja át magát, azzal töltekezik az üres lap érintése előtt. Máskor, oly sokszor, a zene töltötte be e funkciót a művésznőnél (a Bartók Kékszakállújához készült két képre gondolok most, de a zeneművek képi átirata folyamatosan jelen lévő a művésznő oeuvre-ében). E sorok szerzője a csellós vonulatot, a hangszer-képek hajlatait, a zenére gondolás, zenétől átjártság, zsöllyék, színházi kulisszák képi világát e mostani tárlaton is ott érzi kitörölhetetlenül Ildikó pasztell-tábláin. (Készültek képek korábban is költő ihletésére: 2007 áprilisában a Költészet Napján a Somogyi könyvtárban nyílt kiállítás a Weöres Sándor verseihez készült sorozatból.)
Miért érzem úgy, hogy ismeretséget szereztem magamnak e képi világban? Miért érzem úgy, hogy bármely múzeumban is kerülne elém Ale Ildikó egy képe, felismerném a kéznyomáról, holott nem sztereotip, nem stabil vagy változatlan ez az oeuvre? Ale Ildikó szereti az igeneket, viszont a nemeket is szereti: több ember lakozik benne, de a lírai attitűd mindőjüknek sajátja, ha ez figuralitásban, ha absztraktban, ha hangulatban nyilatkozik is meg, változó formációkban, akár kollázsban – ellentétes tendenciák bonyolult szövedéke. Ahogy szőttes, szövedék a múlt is (a Télutó szép strófáiban ezt erősítik Juhász Gyula metaforái), mert Ildikót az idő is roppantul foglalkoztatja: térszerkezetek, teresült formációk a múló vagy épp állni látszó időben. Amiről e tágan megfogalmazható líraiságon belöl felismerem, felismerni vélem:

- egyfelől az álló téglalap-, vertikális forma; a másmilyen alakzat (négyzet, fekvő tégla) ritka vagy nincsen is, és a motívum ugyancsak ehhez rendelt: felismerném a felülnézetből, madártávlatból láttatott nagyvárosi tájat, vagy épp a forró mezőket, de ahol a függőlegesek, a felszökő egyenesek, tartópillérek és vasbeton rudak végül meghajlanak (egyfajta furcsa ferdeség), megfeszülnek, mint a felajzott számszeríj, kifeszített húr. A művésznő sokat utazik – az élmény folyamatosan jelen van képi világában. Megismerném a lendületes kézzel felrajzolt oválisokat (bárszék, napkorong, fa koronája), s a kontúrt helyenként áthágó, átmosó halványlila, szürke és zöldes fátyolfoltokat, melybe olykor nem rest beletörölni, a homorodó (a félelem tere konkáv tér, jut eszembe Závada Péter verse; de Ildikó terei, ha meditációra hívnak is, nem szorongatóak), domborodó, a satírozó kéz mozgását követő síkokat. Ale Ildikó bizonyára egyszerre fejleszti e képeket, nem időzik tartósan a részleteknél (annál jobban érdeklik a hangulati rétegek), nem töpreng vagy áll meg tervezgetni munka közben, ezt gondolom. Gyakran a keze vezeti, ez az ösztönösség érződik olykor esetleges képi pillanatain. Új, törékeny birodalmakat hoz létre. A vonós hangszerek visszatérő ornamentikáját (mint a szentendreiek képein a jól ismert helybéli házdíszek motívumai), az apró mintázatokat, pettyeket, „makarónikat”, zsinórokat, függönyszerű szálasságot. A kifektetett térkép-várost repülőről, hőlégballonról nézve, felfelé, az ég felé tartó útjaival, felezővonalaival. Az utak helyén korábban kapu volt; az utak balról jobbra futnak, Ildikó mosolyogva mondja: a jövő felé. Székeket, karosszékeket, azok karfáit, ülőkéjét, pártázatát, cirádáját, intimitásokat (a részletek, a kicsiségek világát),s hogy a címek metaforikusak, alaposan eltávolodnak a valahogyan mégiscsak a reáliában gyökerező látványvilágtól (a kis Matildot ékesen felismerjük a vázlaton, a Tokiót megjárt akt talán nem portré, de impresszionizmust-expressziót egyaránt ismerő realizmusú).

Felismerném Ale Ildikó munkáit egy csoportos tárlaton, azaz honosítottam, lefordítottam magamnak őket. Nem követ semmiféle kívülről kapott szabályt. Ami idézet vagy allúzió érezhető mégis (az egyiptomi halastó a Simai-triptichon első képén; Léger vélt kezenyoma némelyik barna-vörös absztrakt-csészés munkán – a művész gazdag kulturális memóriájából, s a néző hasonlóképp telített, fogékony tudatából származik -

Ide másolok egy költeményt, Simai Mihályét, és próbálok helytálló kijelentéseket fogalmazni arról a triptichonról, melyet a művésznő e szöveghez rendel:

együttrezgések

ti is lényemmé váltok
röpködő fák
sorsomra – még – vigyázó angyalok

fölisszák édes nedvetek a strófák

én meg gyökeretekké alvadok

A három nagy pasztell minden kétséget kizáróan a fákra asszociál, s színeiben is egységes. Történet belőlük nem olvasható ki. Illusztrációknak nem nevezhetők. Szárnyasoltár táblái ők Simai fohászához, talán Nemes Nagy hajdani tanulni való-, Kosztolányi aranykezekkel intő fáihoz is. Különösen az első kép ragad meg kifektetett, fehéren hagyott belsejű tavával, szélén felülnézetben benyúló, így látványában irracionális fáival, fa-szőnyegével. Ildikó nem fél a fehértől; nem fél a szabadon tartott felülettől. Átengedi magán a költő sorait, s együttrezeg velük, megháromszorozva a vers keltette asszociációt hármasképén.

Szilágyi András több költeménye ugyancsak ott mozog kiállítása horizontján.

A múló idő állandóságából másolok be sorokat, felidézendő a törékeny, hártyás angyalszárny képzeteit egyik legkedvesebb Ale-képemen:

(…)
kinn jár a nap helyén
higított rajzú szárnya

könyörgő színeiben
egy angyal reszket
szemével kér
engedjetek
(…)

E képhez fűzött jegyzetekkel zárom Ale Ildikó kiállításához fűzött emlékező soraimat. Még egyszer átgondolom, hogy van-e itt dolga-szava a műelemzőnek, műítésznek (s itt eszembe idéződik Csáki Róbert pár éve látott pompás és szigorú képe egy „műítésznőről”): hisz minden ott áll leírva Szilágyi versében (az átfestett éjszaka, lélekben lebegő pára, eltűnt nap helyén az angyalszárny-rajzolat: egy menekvésért könyörgő angyal…). Akarom-e lefordítani a verset? S a képet Ale Ildikótól, melyen fenti sorok pontosan megképződnek? Van-e, lehet-e, kell-e itt pontosan…?

Cserjés Katalin,

Szeged, 2012 október vége

Tiszatáj, IRODALMI FOLYÓIRAT 2013. január 121-124.o.



Szövedékek-kötelékek
Ale Ildikó pasztellképeiről

Ale Ildikó programszerű alkotói metódusának egyenes következménye, hogy szívesen rendezi bemutatásra szánt kiállítási anyagát egy-egy találó fogalom vagy gondolat köré. Ezúttal a „Szövedék” címet választotta átfogó szellemi keretnek. Valljuk be: szerencsésen, mert fantáziadús fogalmi kapaszkodót kínál képi üzeneteinek értelmezéséhez. Hiszen a szövedékről olyasféle képzeteink lehetnek, amik Ale Ildikó pasztelljeinek lényegi jellemzőire rímelnek. Képi síkon értelmezve fonalak, vonalak, színfoltok látványos együttesét vizionálják, s eképpen pasztelljeinek stiláris jellemzőit jelöli a fogalom- szellemesen.
Szellemiekben pedig munkáinak forrásvidékére utalhat a cím, arra, hogy pályára kerülése óta sokszálú ihlető kötelék fűzi őt alkotóként a zene, a tánc, a költészet világához: kötetlenül, szabadon válogatva az ihlető források között.

Teheti, mert pályája kezdetén, - az ezredfordulón - ő már a tradíciókon túllépő képzőművész nemzedék tagjaként látott munkához, lelki alkatához igazítva minden tudását, szabadon alakíthatta önálló festői karakterét. Mostani kiállítása bő egy évtizedes alkotói periódusának esszenciáját nyújtja. Pasztellképei egységes stiláris köntösben jelenítik meg kompozíciós megoldásait tekintve nagyon is sokrétű, ám alapvetően belső látomásokon alapuló vízióit.

A kép nála nem a hagyományos kép, még akkor sem, ha tájképsorozatán vagy akár vers-inspirációin például, találunk az organikus környezetre utaló jeleket. Kompozícióinak egész formavilága a képfelület inspirálta belső asszociációs rend szerint alakul át, a képi élmény elszakad tradicionális, látványvilág által meghatározott formájától. Képei színből, vonalból, ritmusokból szőtt álmok inkább, s a pasztelltechnika értő alkalmazásának alávetett míves attrakciók. Ezek az alkotói metódusok természetesen nemcsak formai következményekkel járnak, hanem képeinek jelentésbeli nyitottságát is eredményezik.

Számára a valóság legfeljebb hivatkozási alap, a képfelület pedig meghódítandó terep, ahol a belső látástól inspirált festői indulatok színek, vonalak szövedékébe lényegülhetnek át és ahol már csak a lélek és az álomszerű látomásokba révedt tudat bír irányadó szereppel. Nem véletlen, hogy képeinek ez az elvontabb, szellemileg emelkedettebb jellemzője szívesen merít a valóságot áttűnőbben érzékeltető fizikai léthelyzetekből, mint például a lebegés, a repülés, vagy akár a félálom állapotában érzékelhető szín-forma és ritmusképletek. Ilyen inspirációkra készült képeit határozottabb kompozíciós rendet eredményező tektonikus szerkesztettség, itt-ott még emberarcú és földarcú motívumok hitelesítik. Leginkább ezeken a munkáin érezhető szuverén képzőművészeti gondolkodásmódja és elméleti felkészültsége. Már-már a filozofikus érdeklődésű alkotó bélyegét süthetnénk rá, ám megtévednénk: alapvetően nőies érzékenység, lelki tisztaság, életöröm sugárzik munkáiból. Így nem véletlen, hogy legtöbb képe a harmónia jegyében fogant, ahol aranyló színárnyalatok fogadják be az ölelkező vonalfonatokat. A képfelület számára szellemi terep, a festői megnyilvánulás terrénuma.

Alighanem természetes fejlemény nála, hogy ez az alapvetően intellektuális inspirációkra épülő alkotói mentalitás keresi a szomszédmúzsák opuszaiban rejlő kapcsolódási lehetőségeket. Kiállításához csatolt ajánlásában így írt erről: „A művészet tartományában számtalan alkotás ad ihletet egy másik mű keletkezéséhez. Talán ebben a pillanatban is születik valahol valaki lelkében valami új, ami csak az övé, az ő vetülete a költészet, zene, tánc, képzőművészet örökös körforgásából. Opusok. Köztük erős, láthatatlan kötelék. Érzékenyen kapcsolódni ebbe a forrás-szférába számomra is mindig különös élmény.” Zenei ihletettségű munkái voltak a leginkább jellemzők korábban. Ám ezen a bemutatón most a költészet lépett előre. Szilágyi András és Tóth Árpád költeményei mellett talán a legizgalmasabb grafikus kísérlet Simai Mihály együttrezgések c. versének soraira készült. Mindjárt három kompozíció is született. Izgalmas alkotói próbatétel a vizualitás érdemi szerepvállalását néhány verssorra adható rezonanciaként interpretálni.

A kamaratárlat Ale Ildikó alkotói törekvéseit híven összegzi és a gondos válogatásnak köszönhetően érett, szép munkákkal képviseli. Bár Szövedék az összefoglaló címe, a kiállított munkák mégis egymáshoz szervesen kapcsolódó szellemi rendbe sorakoznak. Afféle szellemi térkép szövetett: Ale Ildikó sokoldalú képzőművészi működésének, intellektuális tájékozódásának területeit mutatja meg. Kész szakmai látásmóddal lépett egy évtizede pályára: kiállítóként és a láttatni tudás módszertanának alapos átadójaként, múzeumpedagógusként a vizualitás iskolázottság illő szintre emeléséért dolgozik. Tárlata ily módon külön érdekességgel is bír, hiszen vehetjük akár demonstrációnak is, jóllehet elsősorban mindazt az értelmes tudást mutatja meg, amit Ale Ildikó grafikus- festői kutakodásában értékként fellelt.

Tóth Attila művészeti író

2012. november 1.


Contacts/Intercourses, Effects and Essences

Exhibition of Ildikó Ale on the banks of the River Tisza

…in the approach of the artist Ildikó Ale the formative, technical and spiritual border lines play significant roles. And together with this an intriguing pulsation of stylistic motions, Intercourses and interactions of genre prevails in her works.
…for her education in the arts is of vital importance. What is more, she has remarkable and numerous results behind her. She received her art teacher’s diploma at the College in Szombathely, and later she studied at and graduated from the Hungarian University of Applied Arts in Budapest. However, the real ‘harbingers’ for me were our summer exhibitions held in Szeged. This is where I first met her puzzling and lyrical pictures of particular intonation. Later, she participated more and more in different exhibitions in Hungary and abroad. In short, she got her carrier going, and she is present in the field of art. That is to say, time is flying, the generations are changing, young people are coming. Thanks to the mighty, recurring decrees!
…Ildikó Ale cannot settle for long at one certain method of expression either. Not even at the explicitly artistic tempera and pastel technique. Although she owes the most to this way of expressing oneself. Yet, there is no stopping. The feminine, painted and embroidered textile challenged her the same way as the different montage techniques involving the usage of photographs. Of course, with the changing of material and techniques the profile of the theme and approach alters. And this is obvious to a certain extent.
One thing is certain: music has a high rank in Ildikó Ale’s experience zone. Just like the magical and mystic reality of the theatre. Somehow, cello has become her favourite instrument with its curvaceous rhythm and organic fluctuation. Nevertheless, she has her interest in the elusive magic and radiance of music. Why are we actually not turning to a certain source of music with our ears? And why do we do so with our eyes? It seems at first sight as if the artist were fighting against visuality. But this isn’t the case. She rather takes the theatrical spaces to tiny, typical and surreal parts, so that she could fly and quiver together with the sensual but lofty melodies. Meanwhile, beams of light and roundish intersections also loom on the surfaces of her pictures. And indeed: as if we couldn’t betray our life-giving sight once again.
…Yet, it is another question that Ildikó Ale prefers more comprehensive and meditative visions that are figurative at the same time. This is why she gives as much space to the Secession era, rich in emotions and showing elegance, as to translating the pulsating progress of the clock hands in a gentle but arduous way.
Then there is a particular, all-revealing triad of pictures. All with the title of Poetry. This time her point of focus is to try to find out what poetry is in reality. And how can luscious and enchanting ideas come alive that more and more overstep the rational border lines of the sensual world. Yes, poetry is the realm of final words. In the same way, we can experience a similar type of essence in beautiful melodies. Anyhow, we can realize here again: permanently returning elements have also a worthwhile position in the restless and ever-searching nature of Ildikó Ale.
At times, she sails on the waters of poetry, other times on the waves of music. Meanwhile she flashes bird’s eye views in front of us in such way that makes us think unwittingly of our inner sensuality. That not only the birds adore flying. Paul Valery explains the birth of dance as an art, saying that the sluggish physical sphere has rather got to envy the breathtaking vivacity and swiftness of the spiritual realms.
Ildikó Ale introduces herself as an artist not for the first time here in Szeged. Nevertheless, she is attentive in making sure that, as oportunies allow, her hardly known pictures appear in front of the public. For instance, a photo montage isn’t so familiar in our South-eastern region. Moreover, her world of themes and style enriches our art public life with creative elements. A lot can come out of this diligent, dynamic and intellectual pursuit. For, at times, she marvels at the extraordinary existence of birds. And who wouldn’t know that birds love flying above all.

Pál Szuromi, Art Historian

(Szeged Cultural Magazine, November 2005)

We can observe many interesting aspects when looking at Ildikó Ale’s invitation and her exhibition.

…She has given a title, a lyrical title, to the exhibition: „If the bird wasn’t singing”.
Both are important aspects. The pastel pictures lend from the very first moment tranquillity and balance to the exhibition, and the title indicates that it is about a conscious engagement: about the relationship between literature and fine art, their organic and definitely not accidental togetherness.
…special technique since it can be a drawing that is pastel, but a painting-like picture as well. The pastel has experienced a kind of renaissance in the contemporary Hungarian fine art.
…Her world of forms is distinctive and unique. It can’t be said about her style that it is realistic, naturalistic in its traditional meaning, but it isn’t abstract either. She places her motives into unusual big spaces. She provides both visual and intellectual clues for her work, she works for the eyes and the mind as well. To all this the poems, now first of all the poems by Sándor Weörös, serve as thorough background.
It isn’t an easy task to comprehend and approach the world of Sándor Weörös. Not only as a reader, but what is even more difficult, as a creative fine artist.
…Ildikó Ale’s works are penetrated by a fresh morality. She isn’t interested in the dark and brutal side of life, but rather in the festive moments, loftiness, the miracles of every day life. Therefore her works posses an ethos, a moral conception. And from here they all ascend to a timeless realm.
…We may describe her comprehension as a lyric surrealism that shows also signs of attraction to neosecession. The verticality of her works almost join the earthly and the heavenly zones.
At her exhibition we can sense a special combined world of arts where painting, literature and music play important roles. This combined world of arts can also refer to the fact that the artist, as it is well-known about her, beside paper uses textile, too.
Ildikó Ale has been present in the field of art for ten years, both as a trained teacher and an artist, at the Teacher Training College in Szombathely and at the Hungarian University of Applied Arts in Budapest. My attention was drawn to her works at group exhibitions in Szeged where she excelled with her unique privacy and poetry. This is her second solo exhibition in Budapest, and it is a great pleasure that both have taken place in the 15th District. It is my honour to open her really artistic pastel exhibition.

Balázs Feledy

(Zsókavár Gallery, Budapest, October 2007)


The start of Ildikó Ale’s art career dates back to the first half of the 90s. One can find, even in her colourful works,a graphic approach wich is rather post-secessionist. The colours have emotional, impulsive and definitely subjective connotations. Advancing in her career, the post- secessionist approach, the structure of the pictures, and the subjective connotations of the use of colours remain all the time, althougt it is inevitable for her to go througt the ’lanuage transformation’ of the fine arts of the twentieth century. Meanwhile, the world of pictures can be both figurative or non-figurative representation, but the painting of Ildikó Ale stays characteristically consistent. In her latest works, the busy and lush ornamentation can be connected with the prohibition of figurative expression in the oriental tradition. Finally, I must make mention of a permanent charateristic regarding Ildikó Ale’s art work, and that is the musical aspects of her pictures. Each and every work radiates harmony.They are the documentes of her feelings and moods wich not only talk to us through their colours but in a hidden way also through musical tones and melodies.

Csaba Tóth

artist

Vasszécseny, 2003. February

< vissza a főoldalra